2015/16. évad

Aktualitások, hírek

2016-08-18
Tisztelt Sportszervezetek!


Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015/2016 évi Sportfejlesztési Programok elszámolásának beküldéséhez a TAO Ellenőrzési Osztály az elszámolási felületet részben 2016. május 26-án, teljes egészében pedig június 14-én megnyitotta.

Ezt követően pedig július 20-a és augusztus 16-a között az elszámolások beküldésére is lehetősége volt a sportszervezeteknek.

A meghosszabbított elszámolási határidő ellenére a sportszervezetek többségében az utolsó két napon, augusztus 15-én és 16-án próbálták az elszámolási dokumentumokat feltölteni, valamint az elszámolást beküldeni, mely terhelésre az elszámolási rendszert nem lehetett méretezni.


Mindannak ellenére, hogy az elszámolási határidő egységesen 15 nappal meghosszabbításra került, a TAO Ellenőrzési Osztály a fent nevezett technikai okok miatt újra lehetőséget biztosít az elszámolásukat még nem beküldő sportegyesületek részére, hogy ezen elszámolások benyújtásra kerülhessenek.
Ennek alapján a beküldés, valamint a hosszabbítási kérelmek funkciót egyszeri alkalommal, 2016. augusztus 22. 10.00 órától augusztus 24. 24.00 óra között újra megnyitjuk.


Felhívjuk a figyelmüket, hogy az elszámolások a beküldés újbóli megnyitásáig is folyamatosan szerkeszthetőek, a bizonylatok és egyéb alátámasztó dokumentumok a melléklet kezelőben szintén feltölthetőek, ezért nyomatékosan kérjük, hogy a beküldési funkció megnyitásáig az elszámolásuk legyen beküldhető állapotban, azaz az ellenőrzés lefuttatását követően a rendszer már ne jelezzen hibát.


Üdvözlettel,


TAO Ellenőrzési Osztály


2016-08-15
Tisztelt Sportszervezetek!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy az elszámolási határidőre tekintettel, a TAO Ellenőrzési Osztály 2016.08.16-án 9.00-24.00 óráig telefonos ügyeletet tart. Telefonszám:
06-30-588-8574
Üdvözlettel,
TAO Ellenőrzési Osztály
2016-08-12
Tisztelt Sportszervezetek!

Ismételten felhívjuk a figyelmüket, hogy a 2015/2016-os Sportfejlesztési Programok, valamint a korábbi évadok hosszabbított elszámolásait 2016. augusztus 16. 24.00 óráig van módjuk az Elektronikus Kérelmi Rendszeren keresztül az MLSZ-hez beküldeni!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy benyújtott elszámolásnak kizárólag a beérkezett (beküldött) elszámolások tekinthetők, a szerkesztés alatt lévők nem, tehát feltétlenül intézkedjenek a még szerkesztés alatt lévő elszámolások beküldéséről is!

Az elszámolási határidő betartására kérjük fokozottan figyeljenek, mivel az EKR-en keresztül történő beküldés a megjelölt időpontban lezárásra kerül!

Üdvözlettel,
TAO Ellenőrzési Osztály
2016-07-29
Tisztelt Sportszervezetek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015/2016-os és még futó, meghosszabbított sportfejlesztési programok tekintetében az elszámolások beadási határidejét valamennyi sportszervezetet érintően egységesen 2016. augusztus 16. 24.00 óráig meghosszabbítjuk.

Amennyiben technikai vagy szakmai kérdésük merül fel az elszámolások beküldésével kapcsolatban, azt kérjük, időben jelezzék, mivel a fenti időpontban az elszámolási rendszer lezár.

Értelemszerűen, az elszámolások beadási határidejének módosításával a sportfejlesztési program meghosszabbításának beadására adott határidő is kitolódik 2016. augusztus 16. 24.00 óráig.

Felhívjuk továbbá figyelmüket, hogy a be nem adott elszámolás szabálytalan támogatás felhasználásnak minősül, amelyet további - a jogszabályban meghatározott - kamat is terhel.

Ezért kérjük a határidő szigorú betartását!

TAO Ellenőrzési Osztály

2016-07-21
Tisztelt Felhasználók!

Elszámolással és ellenőrzéssel kapcsolatos kérdéseiket az alábbi telefonszámon tehetik fel hétfői, szerdai és pénteki napokon: 36 30 588 85 74. Egyéb esetekben a megyei koordinátorokat keressék: Megyei koordinátorok elérhetősége
2016-07-19
Tisztelt Felhasználók!

Az elszámolások beküldése 2016. 07. 20. 10:00-kor kerül aktiválásra.

Kérjük beküldés előtt ellenőrizzék az összegzés oldalon található táblázatban szereplő értékeket, a támogatási igazolások utalási táblázatát, különös tekintettel a részben utaltként véglegesített, sárga ikonnal jelzetteket, hogy a valós utalásnak megfelelő értékeket tartalmazzák, valamint az Elszámolások menüpont Műveletek oszlopban a PDF előnézet funkciót használva ellenőrizzék le a generálandó pdf tartalmát!

Elszámolás felhasználási kézikönyv

A hosszabbítási kérelem felülete is 2016. 07. 20. nap folyamán kerül aktiválásra, a hosszabbítási kérelem beküldésének feltétele a beküldött záróelszámolás!
2016-07-19
Tisztelt Felhasználók! 2016. 07. 24-én, vasárnap 12:00 - 13:30 között szerverkarbantartás és tárhelybővítés miatt az oldal nem lesz elérhető! Szíves türelmüket kérjük! Üdvözlettel, TAO üzemeltetés
2016-07-15
Tisztelt Sportszervezetek!

Az elszámolás rögzítésének megkezdése előtt a rendszer működésével kapcsolatos részletes tájékoztatót (Felhasználói kézikönyv) feltétlenül tanulmányozzák! A kézikönyv az alábbi linken érhető el: Elszámolás felhasználási kézikönyv

Üdvözlettel:
TAO Ellenőrzési Osztály
2016-07-13
Tisztelt Sportszervezetek! Kérjük, hogy a 2015/2016 évi Sportfejlesztési Programok elszámolásait papír alapon ne küldjék be az MLSZ-hez! Az elszámolások feltöltésére kizárólag elektronikus úton van lehetőségük, a papír alapú elszámolások ellenőrzés nélkül visszaküldésre kerülnek! Megértésüket köszönjük! Üdvözlettel, TAO Ellenőrzési Osztály
2016-07-04
Tisztelt Pályázók!
Az alábbi jogszabály változásra szeretnénk felhívni a figyelmüket.
A látvány-csapatsport támogatását biztosító támogatási igazolás kiállításáról, felhasználásáról, a támogatás elszámolásának és ellenőrzésének, valamint visszafizetésének szabályairól szóló 107/2011. (VI. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 14. § (4b) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:
„(4b) A támogatott szervezet – a 15. §-ban foglaltak kivételével, a (4a) bekezdésben foglaltakra is tekintettel – a sportcélú ingatlan-fejlesztést érintő tárgyi eszköz beruházás, felújítás esetén a jóváhagyást végző szervezetnél az adott támogatási időszak vonatkozásában a tárgyévet követő év május 1. napjától kérelmezheti a sportfejlesztési program összesen legfeljebb 4 támogatási időszakkal történő meghosszabbítását.”
Felhívjuk figyelmüket, hogy az MLSZ főszabályként kizárólag azon projektelemek újrahosszabbítását engedélyezi, melyek legalább 10 millió forint értékűek, és sportcélú ingatlan beruházásnak, felújításnak minősülnek.
A fenti módosítás a jelenleg folyamatban lévő, 2013–2014-es támogatási időszaktól jóváhagyott sportfejlesztési programoktól alkalmazandó.

Tisztelettel:
Pályázati Iroda
2016-06-14
Tisztelt Sportszervezetek!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015/2016 évi EKR elszámolási felületet teljesen megnyitottuk, tehát a szkenneléshez kapcsolódó funkciók is elérhetők. A felület működésével kapcsolatban ismételten felhívnánk a figyelmüket, hogy a Felhasználói Kézikönyvet részletesen tanulmányozzák, melyben a mellékletek feltöltésének módjáról is információt kapnak. A Felhasználói Kézikönyv frissített változatát korábbi rendszerüzenetünkben megtalálják.

Kérjük, hogy az eredeti bizonylatokat könyvelve, záradékolva szkenneljék be a számítógépükre, majd ezt követően töltsék fel az MLSZ szerverére. A bizonylatok, alátámasztó dokumentumok hitelesítése a rendszerben kitöltött nyilatkozat alapján fog megtörténni, tehát semmilyen bizonylatot/dokumentumot szkennelés előtt hitelesíteni nem kell.

A közreműködői díj elszámolásával kapcsolatban felhívjuk a figyelmüket, hogy az egyes jogcímeken, az adott jogcímen jóváhagyott közreműködői díjból csak az elszámolni kívánt számlák arányában számolható el a közreműködői díj. A közreműködői díj arányos kiszámolásához az EKR elszámolási felületen található közreműködői díj kalkulátor nyújt segítséget.

Üdvözlettel,

TAO Ellenőrzési Osztály
2016-05-26
Tisztelt Sportszervezetek!

Tájékoztatjuk a tisztelt sportszervezeteket, hogy a 2015/2016 évi sportfejlesztési programhoz kapcsolódó elszámolási felületet az Elektronikus Kérelmi Rendszerben megnyitottuk. Jelenleg a bizonylatok rögzítését/ importálását tudják a felületen elvégezni, a szkennelt bizonylatok és egyéb alátámasztó dokumentumok feltöltésére, valamint az elszámolás beküldésére a későbbiekben lesz lehetőségük, melynek időpontjáról külön értesítést küldünk. Kérjük, hogy az elszámolás rögzítésének megkezdése előtt a rendszer működésével kapcsolatos részletes tájékoztatót (Felhasználói kézikönyv) feltétlenül tanulmányozzák! A kézikönyv az alábbi linken érhető el: Elszámolás felhasználási kézikönyv

Üdvözlettel:
TAO Ellenőrzési Osztály
2016-05-18
Tisztelt Sportszervezetek! Felhívjuk figyelmüket, hogy a TAO Elektronikus Kérelmi Rendszerben a 2015/2016-os elszámolásaik során, kizárólag a sportfejlesztési programjukban jóváhagyott tételekkel tudnak elszámolni. Ezért kérjük, amennyiben a programjukban szereplő tételekhez képest az elszámolandó tételek időközben módosultak, feltétlenül kezdeményezzék az SFP módosítását jogcímen belül 2016.05.31-ig, jogcímek között 2016.06.30-ig. A megadott határidőket követően az SFP módosítására illetve egyéb korrekcióra már nem lesz lehetőségük! Üdvözlettel, TAO Ellenőrzési Osztály
2016-05-13
Tisztelt Sportszervezetek!

A TAO EKR rendszer az előző évi gyakorlatnak megfelelően, a 2015/2016-os elszámolások feltöltése esetén is lehetőséget biztosít arra, hogy a Felhasználók a bizonylatokat egy lépésben, importálással rögzítsék az elszámolási felületen. Az ehhez szükséges import mintafájlok (dologi, személyi, kiküldetési) itt elérhetők:

A táblázatok kitöltéséhez szükséges egyes tételek egyedi azonosítóját a sportszervezetek, a TAO EKR-be belépve az „SFP” menüpont, „Áttekintés” almenüjére kattintva a „Műveletek” oszlop „Tételek export” funkciójával tudják elérni.

- Személyi bizonylatokhoz tartozó mintafájl
- Dologi bizonylatokhoz tartozó mintafájl
- Kiküldetési rendelvény bizonylatokhoz tartozó mintafájl

Üdvözlettel,
TAO Ellenőrzési Osztály
2016-05-12
Tisztelt Pályázók!

A Magyar Labdarúgó Szövetség egységes jogértelmezés céljából állásfoglalás kiadását kérte a Közbeszerzési Hatóságtól abban kérdésben, hogy a társasági adóról és osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvényben szabályozott TAO forrás felhasználása a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (Kbt.) alapján, az ott szabályozottak szerint, támogatásnak minősül-e, és a TAO forrás tekintetében alkalmazniuk kell-e a támogatottaknak a Kbt. rendelkezéseit.

A Közbeszerzési Hatóság állásfoglalása hamarosan elérhető a www.mlsz.hu weboldalon, a Futballfejlesztések menüpont TAO PROGRAM almenüjének 2016/17 Letölthető dokumentumai között.

Kérünk valamennyi Pályázó egyesületet, hogy a közbeszerzési jogszabályok maradéktalan betartása érdekében a tájékoztatót tanulmányozni szíveskedjenek, egyúttal felhívjuk a figyelmüket arra, hogy a Kbt. és a kapcsolódó jogszabályok alkalmazásával kapcsolatos valamennyi döntés és az azokért való felelősség a döntéshozó, illetve ajánlatkérő joga és kötelezettsége.

Tisztelettel:
Pályázati Iroda
2016-04-28
Tisztelt Felhasználók!
A jóváhagyást végző szervezettől érkező dokumentumok átvételénél a rendszer egy átvételi elismervényt generál, melyet az elektronikus aláíró eszközzel vagy a felhő alapú aláírással alá kell írniuk. A sikeres aláírás után lesz letölthető a jóváhagyó szervezet által kiküldött dokumentum!
2016-04-22
Tisztelt Sportszervezetek!
A tokenes aláírás helyett lehetőségük van egy JAVA-tól független felhőalapú aláírás használatára, mellyel kapcsolatos tájékoztató a következő linken keresztül érhető el: Tájékoztató letöltése
Bővebb tájékoztatást, segítséget és információt NetLock Kft.-től lehet kérni a 06 1 437 6655-ös telefonszámon!
2016-04-22
Tisztelt Sportszervezetek!
A következő tájékoztató útmutatást nyújt az aláíró bővítmény betöltésekor jelentkező probléma megoldására, mely abból fakad, hogy a böngésző 41.0 feletti verziói nem támogatják a JAVA-t: Tájékoztató letöltése
Bővebb tájékoztatást, segítséget és információt a NetLock KFt.-től lehet kérni a 06 1 437 6655-ös telefonszámon!
2016-04-21
Tisztelt Sportszervezetek! Tájékoztatjuk, hogy a TAO Ellenőrzési Osztály részéről minden 2014/2015-ös elszámolásokkal kapcsolatos levelezés a jövőben az Elektronikus Kérelmi Rendszer felületén zajlik. Tehát minden hiánypótlásra, elszámolás benyújtására, stb. irányuló levelet a TAO Ellenőrzési Osztály az elektronikus felületen keresztül küld ki a sportszervezeteknek. A levelek átvétele az egyesületek részéről, az egyéb dokumentumok átvételével megegyezően elektronikus kulcs segítségével történik. A dokumentumok elküldéséről emailben is értesítjük önöket. Fontos azonban, hogy a kiküldött levelekre továbbra is postai úton várjuk a választ (hiánypótlás benyújtása, elszámolás benyújtása, stb), a Magyar Labdarúgó Szövetség, TAO Ellenőrzési Osztály, 1386 Budapest 62., Pf.: 906/1 címre. Üdvözlettel, TAO Ellenőrzési Osztály
2016-04-04
Tisztelt Sportszervezetek! Kérjük, hogy az érintett sportszervezetek folyamatosan aktualizálják edzéstervüket az elektronikus kérelmi rendszer felületén. Továbbá tájékoztatjuk Önöket, hogy a felvitt adatok hitelességét a TAO Ellenőrzési Osztály munkatársai a jövőben a helyszínen ellenőrzik. Üdvözlettel: Pályázati Iroda
2016-04-04
Tisztelt Sportszervezetek!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Sportszervezeteket, hogy a 2015/16 évadra vonatkozó Sportfejlesztési Programok elszámolását kizárólag elektronikus úton lehet majd benyújtani. Tehát a számlák rögzítésén/importálásán túl, ezen számlákat és kapcsolódó alátámasztó dokumentumokat szkennelve is kérnénk az EKR rendszerbe feltölteni, papír alapon az elszámolás benyújtására a továbbiakban nincs lehetőség.
Tekintettel a feltöltendő dokumentumok nagy mennyiségére, a honlapon megtalálható Szkennelés Tájékoztatóval szeretnénk önöknek már az EKR 2015/16-os elszámolási felület megnyitását megelőzően segítséget nyújtani. (www.mlsz.hu/Futballfejlesztés/TAO program/Letölthető dokumentumok/TAO Elszámolás Felhasználói Kézikönyv/Szkennelési Útmutató)
Üdvözlettel,
TAO Ellenőrzési Osztály
2016-04-01
Tisztelt Sportszervezetek!
Felhívjuk a figyelmüket, hogy a TAO Ellenőrzési Osztály telefonos ügyeleti rendje 2016. április 4-től megváltozik! Ennek megfelelően az elszámolásaikkal kapcsolatos kérdéseikkel telefonon kizárólag hétfő és szerda 9-16 óráig, valamint pénteken 9-14 óráig fordulhatnak a TAO Ellenőrzési Osztály munkatársaihoz. Természetesen emailes megkereséseket a hét összes napján fogadunk a taoellenorzes@mlsz.hu címen.
Üdvözlettel,
TAO Ellenőrzési Osztály
2016-03-24
Tisztelt Sportszervezet! Tájékoztatjuk, hogy az MLSZ március 7-től hatályos új Elszámolhatósági Szabályzata elérhető az MLSZ honlapján (http://www.mlsz.hu/fejlesztesek). A Szabályzatban történt főbb módosítások rövid összefoglalóját szintén ugyanitt megtalálhatják. Üdvözlettel, TAO Ellenőrzési Osztály
2016-03-17
Tisztelt Felhasználók!

Az elektronikus kérelmi rendszerben a mellékletek feltöltésénél lehetőségük van a drag and drop (fogd és vidd, húzd és ejtsd) módszer használatára, melynek segítségével egyszerre több file is feltölthető ugyanazon mellékletkategóriához! A módszer segítségével a számítógépen lévő fájlmenedzserben (Windows Intéző, Total Commander stb.) kijelölve a feltölteni kívánt fájlokat, majd azokat a böngészőablakban megnyitott TAO rendszer mellékletfeltöltési oldalára húzni az egér segítségével az eddigi fájlfeltöltési folyamat egyszerűbbé és gyorsabbá válik. Video a funkció használatáról: https://youtu.be/pReC9nKkxK0
2016-02-11
Tisztelt Pályázók! Az alábbiakban tájékoztatjuk Önöket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal állásfoglalásáról azon esetekre tekintettel, amikor a társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao. tv.) 24/A-24/B. §-aiban szabályozott igazolás alapján az adózó rendelkezését az adóelőleg-kiegészítés határidőre történő elkészítésének elmulasztása miatt utasította el a NAV. Amennyiben az adózó az adóév adóelőleg, illetve az adóelőleg-kiegészítés terhére felajánlást nem tett, továbbá abban az esetben, ha az adóelőleg, adóelőleg-kiegészítés terhére felajánlott és átutalt összeg nem éri el tényleges fizetendő adó 80 százalékát, az adózó az éves társasági adó bevallásában a bevallás benyújtási határidejéig is tehet nyilatkozatot a 80 százalékos korlátot meg nem haladó mértékben. Az állásfoglalás értelmében az eredetileg kiállított igazolás alapján az adózó jogosult az éves társasági adó bevallásában az előzőekben részletezetteknek megfelelő mértékben adófelajánlás megtételére, tekintettel arra, hogy ezen IGAZOLÁS alapján ugyan az adóelőleg-kiegészítés terhére már történt adófelajánlás, de annak pénzügyi teljesítésére már nem került sor. Az adófelajánlás esetén az adózó a Tao. tv. 24/B. §-ában szabályozottak szerint adójóváírása jogosult. Az adózót megillető adójóváírás összege a fizetendő adóból juttatott felajánlás összegének, de legfeljebb a Tao. tv. 24. § szerint fizetendő adó 80 százalékának 2,5 százaléka. Tisztelettel: Pályázati Iroda
2016-01-29
Tisztelt Pályázók! Felhívjuk figyelmüket, hogy kizárólag az U14-19 korosztályú amatőr csapatok edzéstervét kell kitölteni az Elektronikus Kérelmi Rendszerben! A Bozsik egyesületi korosztályok valamint a hivatásos felnőtt férfi nagypályás sportszervezetek utánpótlás csapatainak tekintetében az elektronikus edzésnaplót nem kötelező feltölteni. Abban az estben ha már megadták a Bozsik egyesületi korosztályok edzésbeosztását, nem kell törölniük a rendszerből. Amennyiben további kérdésük merülne fel, írjanak az adotamogatas@mlsz.hu e-mail címre vagy hívják a 0630 901 77 47-es központi telefonszámot. Üdvözlettel: Pályázati Iroda
2016-01-06
Tisztelt Pályázók! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a 2015/16-os támogatási évadra vonatkozóan megnyílt a módosítási kérelmek felülete. Az előző évekhez hasonlóan jogcímen belül 3 alkalommal, legkésőbb május 31-ei beadási határidővel, jogcímek között pedig 1 alkalommal, június 30-ig végezhetik el a módosítást. Üdvözlettel: Pályázati Iroda
2015-12-22
Tisztelt Pályázók! Tájékoztatjuk Önöket, hogy azon formailag megfelelő támogatási igazolási kérelmeket áll módunkban karácsony előtt kiadni, melyeket december 23-án délelőtt 10 óráig beküldenek az elektronikus kérelmi rendszerben. Ezt követően a következő ügyintézési nap 2015. december 28. Üdvözlettel:Pályázati Iroda
2015-12-11
Tisztelt Pályázók!Amennyiben az elektronikus kérelmi rendszerben a TIG alapadatok honlap mezője a véglegesítést követően újra szerkeszthetővé válik, úgy a Kérelmező nem, vagy csak részben tett eleget a jogszabály által előírt közzétételi kötelezettségnek, továbbá hiánypótló végzés került előállításra. Kérjük ebben az esetben ellenőrizzék, hogy a honlapon ténylegesen feltöltésre került a sportszervezet elfogadott sportfejlesztési programja és jóváhagyó határozata, majd véglegesítsék újra az alapadatokat. Üdvözlettel:Pályázati Iroda
2015-11-13
Tisztelt pályázók!

Az elektronikus aláírás során felmerülő problémára az alábbi lehetőségek egyike megoldást adhat:

1. A Firefox böngésző korábbi verziójának letöltése:
Kattintson ide a letöltéshez

2. A Java legújabb (béta) verziójának letöltése
Kattintson ide a letöltéshez

Segítség annak eldöntéséhez, hogy hány bites számítógépet használ:
http://windows.microsoft.com/hu-hu/windows7/find-out-32-or-64-bit

Az aláírással, JAVA és Firefox telepítéssel kapcsolatos technikai kérdésekkel a NetLock Kft-t a 06 1 437 6655-ös telefonszámon kereshetik.
2015-11-10
Tisztelt Pályázók!
Technikai okok miatt az elektronikus aláírás során hiba léphet fel.
A NetLock Kft. dolgozik a hiba elhárításán.
Türelmüket kérjük!
2015-10-08
Tisztelt Pályázók!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy a 107/2011. (VI.30.) Kormányrendelet 11. § (2) bekezdése értelmében a sportszervezetnek mindaddig nem kell előrehaladási jelentést benyújtani az Ellenőrző Szervezet részére, amíg a jóváhagyott sportfejlesztési programmal kapcsolatban támogatási igazolás kiállítására nem kerül sor.
Üdvözlettel:
Pályázati Iroda
2015-04-30
Azon felhasználók, akik nem tudták feltölteni a kiadott tanúsítványukat az elektronikus aláíró eszközükre (token), kérjük a NetLock Kft. által kiadott útmutató alapján járjanak el. megujitott_feltoltes_gemalto_classic_sha256
2015-04-25
Tisztelt Felhasználók!
A technikai jellegű kérdéseiket az mlsz.taorendszer.help@flexinform.hu e-mail címen is feltehetik. Lehetőség szerint az e-mailhez hibaüzenet esetén képernyőmentést is csatoljanak a gyorsabb ügyintézés érdekében, valamint a sportszervezet azonosításához a sportszervezet nevét, ügyiratszámát is tüntessék fel az e-mailben.